A 20. századi Nyugat

A Nyugat a 20. századi magyar irodalom meghatározó folyóirata volt. 1908. január 1. és 1941. augusztus 1. között jelent meg Budapesten. A folyóirat Babits Mihály halálával szűnt meg.

Az Arcanum.hu leírása az egykori Nyugatról:

„Az 1908 és 1941 között kiadott Nyugat szerkesztőségében azok léptek fel, akik már évek óta a magyar irodalom megújítását kívánták. Főszerkesztőként Ignotus (Veigelsberg Hugó 1869–1949) jegyezte a folyóiratot. A lap valódi irányítója Osvát Ernő (1876–1929) lett. Osvát kritikusnak és regényírónak indult, a szavakkal szembeni erkölcsi felelőssége azonban lehetetlenné tette számára az írást. Irodalmi ízlését, érzékenységét, szervezőkészségét a szerkesztőségekben kamatoztatta. Előbb A Hét irodalmi rovatánál dolgozott, majd a Magyar Géniusz és a Figyelő szervezője volt. A Nyugat megindulásakor már mindenkit ismert, aki az új irodalom számára fontos lehetett. Fenyő Miksa (1879– 1972), Osvát mellett a másik szerkesztő, esszéista és kritikus, a Gyáriparosok Országos Egyesületének másodtitkára, majd ügyvezető igazgatója, elsősorban a pénzügyi háttérről gondoskodott. Hatvany Lajos (1880–1961) regényíró és kritikus, az egyik leggazdagabb iparbáró fia, anyagi felelősséget vállalt a Nyugatért.

Az első évfolyam munkatársai között – rajtuk kívül – ott van Ady Endre, Balázs Béla, Csáth Géza, Juhász Gyula, Kaffka Margit, Karinthy Frigyes, Lukács György, Szini Gyula, az 1908. év két Osvát-felfedezettje: Babits és Móricz, továbbá Tóth Árpád és Schöpflin Aladár (1872–1950) író, kritikus, műfordító, a folyóirat és a szerzők majdani irodalomtörténésze is.

A Nyugat az első pillanattól kezdve a támadások kereszttüzébe került. A konvencionális irodalomeszmény elutasítása, az új művészeti irányok és a nálunk ismeretlen kultúrák befogadása, minőségeszménye, az Ignotus-féle alkotói szabadság fogalma, a gondolkodástörténeti érdeklődés és nyitottság, a megnyilatkozó modern nemzetszemlélet a lap ellen fordította a nép-nemzeti irányt, de még a korábbi miniszterelnököt, Tisza Istvánt is, aki a Nyugat ellensúlyozására külön lapot alapított, a Magyar Figyelőt (1911–1918).

Az 1914 és 1919 közötti években fokozódott a folyóirat elleni indulat. (...) Ebben a periódusban is az alapítók humanizmus-felfogása jellemezte a folyóirat-számokat, csakhogy a háborús események okán, a pusztítás láttán ez a humanizmus erőteljesen etikai és antimilitarista lett. A Nyugat, melynek meghatározó szerzője ekkor háborúellenes verseivel és tanulmányaival Babits lett, egyre inkább az értelmetlen harc ellen lépett fel, s – a Budapesti Hírlap az Új Idők és más lapok hazafiatlanság-vádjaitól kísérve – az európai kultúra egységének szószólója lett. A folyóirat a háború alatt és a forradalmak idején a béke, a ráció, az intellektualizmus, a szabadság, a korlátok nélküli élet értékfogalmai szerint szerveződött. (...)

A Nyugat az 1920-as években politikai támadások közepette élt tovább. 1919 őszén és a következő év tavaszán tőle „kérték számon” a háború elvesztését és a két forradalmat, 1923-ban, a kormányzat kulturális aspirációit kifejező Napkelethez kívánták kapcsolni nem egy szerzőjét, köztük magát Babitsot is. 1925-ben és később Ady Endre emlékének őrzése okán támadták a folyóiratot. Nehezteltek rá a különböző avantgárd lapok szerzői is, elégtelennek minősítve az irántuk mutatott érdeklődést. Az 1920-as években azonban nem a nekilendülő, majd alábbhagyó támadások voltak a fontosak. Döntő volt a Nyugat második nemzedékének, Erdélyi Józsefnek, Szabó Lőrincnek, Illyés Gyulának, József Attilának és kortársaiknak az indulása, s Kassák Lajos sűrű szereplése az 1927 utáni időkben. Az 1929-ben kezdődő évtized, a harmadik Nyugat-nemzedék, Képes Géza, Jékely Zoltán, Weöres Sándor, Radnóti Miklós, Rónay György, Márai Sándor, Szentkuthy Miklós és mások időszaka volt. Ebben a korszakban a folyóirat, melyet 1929 és 1933 között Babits Mihály és Móricz Zsigmond, azután Babits és Gellért Oszkár, végül egyedül Babits jegyzett főszerkesztőként, mindenképpen meghatározó irodalmi orgánum maradt. Így volt ez az első időszakban, amikor – Móricz befolyására – a próza jelentette a Nyugat vezérszólamát, és Babits idején is, amikor a műfordítás, a tanulmány, a széles körű világirodalmi tájékozódás minősítette a folyóiratot.”

A Nyugat korabeli számai itt érhetőek el:

Nyugat 1908
Nyugat 1941